Mivel is kezdhetném? Nem fogok ide kisregényt írni, szóval megpróbálom a lényeget közölni: felfüggesztem a blogolást.

Most már látom, hogy nem lesz időm és elég akaraterőm sem ahhoz, hogy feljárjak ide és ‘lefirkantsam” a gondolataimat. A másik dolog, hogy senki nem olvassa, tehát a blog létezése is értelmét veszti.

Az írással szerencsére másképp állok, bár a mostani helyzet elég… rossz. Úgy értem, néha begépelek pár sort, “jó lesz később” címszóval, de itt az alkotás abbamarad. Viszont ezt szeretném folytatni, mert imádok írni, ha nem is mindenki érti meg az írásaim mögött a gondolatokat. A jövőben összeszedettebben, választékosabban kell írnom, ezt tűztem ki magam elé … és az egyetemen is fogunk kreatív írást tanulni. =P

Tehát a blog szünetel/megszűnik, de az írást tovább fogom művelni, amint időm engedi, és ha elég jónak találom, akkor mindenképpen publikálom valahol, vagy a neten, esetleg… hm, ez még messzebb van.

Ha mégis visszatérek, a történetek nem Tokio Hotel témájúak lesznek. Hosszú évek óta tartó rajongás után ébredtem rá, hogy valóban nem érdemes arról álmodozni, hogy egy nap majd csak úgy egymásba botlunk Billel, és belém szeret, és hasonlók. Ez egy buta tiniálom, amiből a napokban ébredtem fel. Úgy érzem, ha továbbra is róluk szólnának az írásaim, akkor visszaesnék, és megint elkezdenék álmodozni. Amit utálok. Mert tökéletesen el tudom képzelni, minek hogyan kellene történnie, de a valóságban egy lépést nem teszek, csak ülök a babérjaimon.

Azzal, hogy nem blogolok tovább (egyelőre), ezt az állapotot akarom megszüntetni, ki akarok lépni az álmodozó kislány szerepéből.

Természetesen nem utáltam meg őket, szép emlékeim vannak abból a korszakból, amikor rajongó voltam. A tehetségüket továbbra is elismerem, mert tény, hogy kiválóan zenélnek, ha van is még hová fejlődniük. (Mert mindig lehet jobbnak lenni, fejlődni.) Örök kedvencek maradnak, csak éppen az illúziót hessegetem el, ami elég sok tinédzser fejében ott él még.

Azok a szerkesztők, akiknek a honlapján kint van a linkem, és esetleg erre járnak, ők nyugodtan levehetnek a cserék közül, ha lesz másik honlapom, vagy ez újraindul, akkor szólni fogok.

Nem akartam sokat írni, mégis megtettem. Sosem tudtam röviden elbúcsúzni, sem írásban, sem szóban. Mindig ott van egy de, egy és… most viszont befejezem, legyetek jók, és köszönöm az eddigi összes olvasómnak, hogy vette a fáradságot, és nyomon követte a történeteimet!

Találjátok meg a saját utatokat, én is épp azon vagyok, és valósítsátok meg az álmaitokat! Nagyon sok szerencsét kívánok az élet minden területén, és remélem “találkozunk” még!

Viszlát, Gitta